Érdekel, hogy külföldön hogyan játsszák a csocsót? Akkor tarts velünk, és ismerd meg a legjobbakat, hogy tanulj tőlük!
Íme, a második rész, melyben a francia csocsóval ismerkedhettek meg!
A franciák útja
Úgy,
ahogy a csocsó történelme elkezdődött, vele együtt a francia csocsó is. Hiszen
nincs egyértelműen meghatározva, hogy ki is találta fel a sportot. Mint ahogyan
már előző cikkünkben is írtuk, egy belga folyóirat szerint, a francia mérnök,
Lucien Rosengart (1880-1976) a Citroen gyár alkalmazottja volt az, akinek a
nevéhez fűződik a csocsóasztal megalkotása. (Róla az elmúlt években egy cseh
asztaltípust is elneveztek.)
A
Francia Csocsó Szövetség - régi nevén AFBF - közel 21 éve, 1991-ben jött létre.
2002-ben, az ITSF megalakulásával egyidőben váltottak a „Fédération française
de football de table” (továbbiakban csak FFFT) névre. Tevékenységük kiterjed a
legkisebb csocsóklubok FFFT-be való bevonásától, a mozgássérültek számára
hagyományosan megrendezett versenyekig. Fő céljuk egyértelműen az, hogy
népszerűsítsék a csocsót és a legtöbb helyre elvigyék. Erre jó példa, hogy
sikeresen ösztönzik az iskolákat arra, hogy a csocsó része legyen az
oktatásnak.
(forrás: www.francebabyfoot.com) |
Pont
azért, mert elég hamar megjelent náluk a sport, ezáltal a francia csocsó profi
szintre fejlődött. A csocsó amolyan központjává vált, és ezzel elérték, hogy
2002. május 9-én, az ITSF első hivatalos bajnokságát a francia Franconville-ben
rendezzék meg, természetesen francia csocsóasztalokon. Szerepük igen fontos a
csocsó világában, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a francia törvények
alapján vált az ITSF non-profit szervezetté 2002 augusztusában. Jelenleg az
ITSF világranglistán Franciaország ezüstérmes .
Csocsóasztalok tervezésében is az élen
Az 1950-es
évek óta a Bonzini csocsóasztalt is gyártó cégnek köszönhetjük a
BAR-típusú teleszkópos; kevésbé veszélyes és sokkal esztétikusabb asztalokat.
2 évvel
később megjelentek a Rene Pierre által megalkotott asztalok a piacon. Még egy
asztallal, a Stella típusúval is jeleskednek a franciák. Stellát széles körben
1948-tól kezdték forgalmazni.
Ez a három asztaltípus nagyon hasonlít egymáshoz, mind játékban, mind kinézetben.
Mindhárom vállalat erős növekedést mutatott (és mutat még manapság is) nemcsak Franciaországban, hanem külföldön is.
Az 1970-es években "francia-stílusú" asztalok annyira elnyerték az amerikaiak tetszését, hogy rögtön elkezdtek nagy versenyeket szervezni. Hol Bonzini, hol Rene Pierre, hol Stella típusú asztalokon.
A francia típusú asztalok közül a mai napig a Bonzini a legnépszerűbb. Az öt ITSF Official Table egyike. A fentebb említett francia típusú asztalok egyedülálló játékélményt biztosítanak. Teljesen más technikával kell játszani, mint az összes többi asztalon.
A francia habitus
Az, hogy egyedi technikát kell alkalmazni ezen az asztalon sok eredményt hozott a francia játékosoknak. Igazán kiemelkedő versenyzőik az utóbbi években lettek: Adel Yousfi, Olivier Covos, Sebastian Meckes és Miguel Dos Santos személyében.
Előtte inkább a meglepő lövések, fogások voltak a franciák erősségei. Csuklós pinshotok és pinből indított bepasszok jellemezték őket még pár éve. Az előbb említett modern játékosok már felhagytak ezzel és áttértek a megszokott lövésekre. A középpályás passzokban a mai napig fellelhetők, ezek a különös, mondhatni fura megoldások. Ezt van aki bánja, van aki nem, de a sport fejlődik.
Előtte inkább a meglepő lövések, fogások voltak a franciák erősségei. Csuklós pinshotok és pinből indított bepasszok jellemezték őket még pár éve. Az előbb említett modern játékosok már felhagytak ezzel és áttértek a megszokott lövésekre. A középpályás passzokban a mai napig fellelhetők, ezek a különös, mondhatni fura megoldások. Ezt van aki bánja, van aki nem, de a sport fejlődik.
A mostani játékosok érdekessége inkább az, hogy nagyon megtörik a játékot. Majd minden passznál, lövésnél megállnak, szinte babonásan megtörlik a kezüket, vagy hasonló sok esetben zavaró dolgot csinálnak. A jelenlegi szabályok szerint nem szabálytalan, de szerény véleményem szerint, sok esetben súrolja a határokat.
Jól látszik a francia (bal) csapat mennyire más stílusban játszik, és mennyire töredezett a játékuk
Források:
Bonzini USA, Supreme
Stella, Bonzini, Rene Pierre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése