2012. augusztus 12., vasárnap

"Metegol" - Az első animációs csocsófilm

Hamarosan a képernyőn is megnézhetjük az első olyan animációs filmet, mely a csocsóról is szól. Nem is akárhogy, hanem 3D-ben! 












Metegol, vagyis egyszerűen csak csocsó az eredeti címe annak az animációs mesének, mely Juan José Campanella rendezésében kerül a vászonra. A film alapjául szolgáló történet (angolul "Memories of a Right Winger") az argentin író és rajzfilm készítő, Roberto Fontanarrosa tollából származik.


Campanella neve nem hangozhat túl ismerősen, ám eddigi munkásságai arra adnak okot, hogy nem kell aggódni. Hiszen, olyan sorozatok rendezésében vett részt, mint a Dr. House vagy épp az Esküdt Ellenségek. Ráadásul, kétszer jelölték Oscar-díjra, melyet végül harmadjára, 2010-ben el is nyert a "Szemekbe zárt titkok" című filmjével.

Sergio Pablos felel a film animációjáért, aki már olyan rajzfilmekben is közreműködött, mint a Tarzan, a Herkules, A Notre Dame-i toronyőr, A kincses bolygó vagy a Rio.

A filmet várhatóan 2013 elején, februárban mutatják be 3D-ben. Sajnos, Magyarországon valószínűleg nem játsszák majd a mozikban. Bár, ki tudja, mivel a filmet már megvette a Universal.

A sztori

Egy félénk, ám annál tehetségesebb kisvárosi fiút, Amadeo-t csak egyetlen cél vezérel: hogy legyőzze legnagyobb riválisát.


Amadeo és az egyik csocsóbábu

Meglehetősen egyszerű és unalmas mindennapjait tengeti egy kocsmában dolgozva, miközben az egyik legjobb csocsójátékosnak növi ki magát. Ám, a kisvárosi életébe váratlanul betoppan a világ legjobb játékosa, hogy elégtételt vegyen és bosszút álljon egyetlen legyőzőjén, vagyis Ő rajta.

Mielőtt még Amadeo teljes világa összeomlana, kedvenc csocsóasztalának bábui mágikus módon életre kelnek, és főhősünk segítségére sietnek. Együtt vágnak neki a küldetésnek, és a kalandok közepette még Amadeo szerelmét, Laura-t is meg kell menteni a gonosz ármánykodásától.


A jó és rossz végre szembenéz egymással, de Amadeo és kis barátai ennek köszönhetően valódi csapattá kovácsolódnak össze, mely túlmutat minden varázslaton.

Kedves kis családi filmre számíthatunk, melyet mindenképp érdemes megnézni, nemcsak az aranyos történet, hanem a képi világ miatt is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése