Elérkezett a várva várt pillanat, itt a sorozat második része. Ezúttal az általatok megszavazott Frédéric Collignon válaszolt nekünk. Próbáltam megtalálni a megfelelő bevezetést egy ilyen kaliberű játékos számára. Nos, nem egyszerű, kevés csocsós nem hallotta még a nevét és még azok is csak ámulnak a videóin, akik nem is igazán ismerik a játékot. Következzen a lényeg, melyet lefordítva, de változtatások nélkül közlünk!
Oké! Kedvenc asztalod?
Nincs igazán kedvenc. Mindegyiket szereti az ember valamiért. Talán a legjobb a Tornado, még akkor is, ha csatársoron nehéz a front pint lőni. Na, arra a legjobb az Ullrich például.
Mi a helyzet Collignon legendás alagsorával? Hány asztal van odalent?
Négy ITSF asztal és pár különböző Belga asztal van a pincében.
Segédkeztél valaha asztalok fejlesztésében?
Igen, a JGC-nek segítettem a Eurosoccer fejlesztésében egy kicsit.
Ahogy a vége felé közeledünk, fel kell tennem pár kérdést a visszavonulásodról. Ugye a család miatt nem jársz versenyekre. Elképzelhető egy visszatérés?
Pontosan ez a helyzet. Mindig lehetséges a visszatérés, de nem szerepel a terveim között. Nem mostanában legalábbis.
Ha már család, a győzelmeidnél már láthattuk a fiadat veled együtt ünnepelni. Lesz ez fordítva is? Vajon csocsó világbajnok lesz? Esetleg az apja oldalán?
Nos, ha Kylian játszani szeretne, én természetesen támogatom. Erőltetni semmiképp nem szeretném. Ha játszani fog, akkor a kedvéért én is visszatérnék természetesen!
Abban mindenki egyetért, hogy valószínűleg a világ egyik legjobb játékosa vagy. Rengetegen néznek fel rád nálunk Magyarországon is. Nem tévedek, ha azt mondom, sokaknak vagy az ikonja ebben a sportban. Ebben az interjúban tényleg szeretnénk kicsit megismerni téged, kérlek, mesélj magadról!
Sziasztok! Nos, az idő nagy részében dolgozom, mint minden ember. Ezt leszámítva a családommal töltöm az időt, megnézem a fiam (Kylian) tenisz vagy épp foci meccseit. Szeretem a labdarúgást (Standard Liége) és a pókert a barátaimmal.
Emlékszel mikor kerültél először kapcsolatba a csocsóval?
Kicsi gyerekként kezdtem játszani. A szüleim versenyzők voltak, így mindig akadt otthon csocsóasztal.
Akkor az első versenyed is rég lehetett. Emlékszel belőle valamire?
Nem igazán. Ami biztos, hogy kicsi voltam még és Belgiumban volt.
Fel tudnád idézni milyen volt akkoriban a játék?
Maga a játék szinte ugyan ez volt. Többen játszottak az biztos. A legjobb évek szerintem az előtt voltak, hogy elkezdtem játszani. Sokkal több igazán jó játékos volt.
Mi hozta meg számodra az áttörést? Arra gondolok, hogy elképesztő dolgokat vittél végbe, egy igazi szörnyeteg lettél olyan szinten, ahová más nem érhetett. Mi segített?
Nos, ez egyszerű: Todd Loffredo. Amikor vele kezdtem el játszani olyan dolgokat tanított, amiről fogalmam se volt, nagyon sok dologban javított a játékomon! Messze ő a legjobb játékos a világon és biztos vagyok benne, hogy senki nem tudja az ő szintjét megközelíteni. Minden győzelmemben hatalmas része van, akkor is, amikor nem vele játszom. Elképesztő, amit a játékról tud, akár ő is találhatta volna fel!
Azt is szeretném elmesélni, hogy Ingridnek (Collignon felesége) köszönhetem azt, hogy volt esélyem vele játszani. Ő kérdezte meg, hogy játszana-e velem, mert én nem gondoltam, hogy igent mondana, ezért meg sem mertem kérdezni. Köszönöm neki! ;) .
Ezt már most elképesztő hallani! Remélem, van még pár ilyen sztorid nekünk! Tudom, ez a kérdés sablonos és butuskán is hangzik, amikor tőled kérdezem, de tudsz egy pontos számot, hányszoros világbajnok is vagy?
Hányszoros világbajnok... Őszintén azt se tudom, mi számít annak! Neked mi számít annak? Mert nekem nagyon egyszerű! Számomra egy VB van, és az a Tornado az államokban, a páros és az egyéni. Így az én számításaim szerint 12 páros és 7 egyéni címem van. A többi World Series, World Cup és Multitable (ezek az ITSF által szervezett versenyek) nem igazi VB az én szememben, mert nem lettek igazán nagy versenyek, ami sajnálatos magának a sportnak. De megint mondom, ez csak az én véleményem!
Akkor számításaid szerint 19-szeres világbajnok vagy. Kiemeled valamelyiket a többi közül? Amelyik különösen fontos volt?
Nem, minden páros, amit Todd-dal nyertem a fontos számomra.
Kicsit kanyarodjunk a játék mentális részére. Talán egyetértenek velem a sportpszichológusok, hogy akkor a legnehezebb motivációt találni, amikor az ember a csúcson van sorozatban. Volt olyan, hogy nehezen vetted rá magad egy utazásra?
Igazad van, nehéz motiváltnak maradni és maguk az utazások pedig pokolian unalmasak. De! Amíg szeretsz játszani addig a játék élvezete motivál majd. Ha nem? Sok szerencsét. Nem volt ezzel problémám, mindig imádok játszani!
Sok csocsósnak van fura szokása, babonája. Például, kedvenc póló a versenyen stb. Neked van valami?
Ezek olyan apróságok, amiket az elején fontosnak hisz az ember, de valójában nem segítenek. Nincs ilyen szokásom, bár szeretek pár dologra ráfeszülni, amik kikapcsolják az agyam, így a mérkőzéseken jobban tudok fókuszálni.
Egyszer volt alkalmam Saban Ismaellel beszélgetni, aki úgy tartja, hogy ez igazából az elme játéka. Mi erről a véleményed?
Ismaelnek teljesen igaza van. Mint minden sportban itt is fontos tényező az ember elméje és gondolkodás módja.
Volt olyan hátvéd, aki nagyon kifogott rajtad?
Van olyan, hogy valaki egyszer gondot okoz neked, de a következő meccsen megszórod. A legjobb védő, aki ellen játszottam az Bobby Diaz. Messze-messze a legjobban véd azok közül, akikkel találkoztam. Mindent egybevéve a legjobb Todd.
Ismered a magyar játékosokat?
Persze, de nem tudom mindenki nevét. Akire kifejezetten emlékszem az Csige Tamás és Detre Dávid.
Evezzünk kicsit lazább vizekre! Minden játékosnak van egy vicces sztorija utazásról vagy versenyről. Felteszem, neked lehet vagy ezer. Mesélj valami jó sztorit!
Na, igen ilyenből tényleg sok van, de az első ami beugrik nem biztos, hogy vicces, lehet kicsit gusztustalan. Billy (Pappas) egy szobában lakott egy sráccal egy verseny alatt. Az utolsó napon ez a srác úgy döntött megborotválkozik (nem a fején ;)) és ezt szétteríti Billy ágyában. Képzelhetitek Billy arcát. Lehet, hogy ez inkább tényleg gusztustalan. Mondhattam volna jobbat is, majd legközelebb! ;).
Rendben, a szavadon foglak, jössz a magyar olvasóknak egy vicces sztorival! Mit tanácsolsz a kezdő játékosoknak? Hogyan fejlődhetnek a legjobban?
Ez egyszerű! Annyi versenyen legyetek ott, amennyin csak tudtok! Az felér több heti gyakorlással.
Ha már a gyakorlást említed, egyedül vagy csoportban jobb gyakorolni?
Először egyedül, hogy megtanuld a mozdulatot, aztán irány a csoport, hogy kipróbáld másokon!
Megéri gyakorolni...
Tegyük fel, hogy 7-7 van és neked kell tanácsod adnod egy kezdőnek.
Pass and score. (Add át és lődd be.)
Oké! Kedvenc asztalod?
Nincs igazán kedvenc. Mindegyiket szereti az ember valamiért. Talán a legjobb a Tornado, még akkor is, ha csatársoron nehéz a front pint lőni. Na, arra a legjobb az Ullrich például.
Mi a helyzet Collignon legendás alagsorával? Hány asztal van odalent?
Négy ITSF asztal és pár különböző Belga asztal van a pincében.
Segédkeztél valaha asztalok fejlesztésében?
Igen, a JGC-nek segítettem a Eurosoccer fejlesztésében egy kicsit.
Ahogy a vége felé közeledünk, fel kell tennem pár kérdést a visszavonulásodról. Ugye a család miatt nem jársz versenyekre. Elképzelhető egy visszatérés?
Pontosan ez a helyzet. Mindig lehetséges a visszatérés, de nem szerepel a terveim között. Nem mostanában legalábbis.
Ha már család, a győzelmeidnél már láthattuk a fiadat veled együtt ünnepelni. Lesz ez fordítva is? Vajon csocsó világbajnok lesz? Esetleg az apja oldalán?
Nos, ha Kylian játszani szeretne, én természetesen támogatom. Erőltetni semmiképp nem szeretném. Ha játszani fog, akkor a kedvéért én is visszatérnék természetesen!
Collignon sem verhetetlen! :)
Nagyon szépen köszönöm! Szerintem tudnánk még millió kérdést feltenni. Mindenesetre, a magyar játékosok nevében köszönöm az interjút!
Tálai Gergely
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése