2012. július 9., hétfő

Élmények és eredmények az utolsó Rosengart ITSF-ről


2012. június 22-24. között Szlovákia, Pozsony adott otthont az utolsó Rosengart ITSF versenynek. Magyarországról nagy létszámmal neveztek  és a szokásos „versenyzőmagon” kívül, örömünkre más magyar játékosok is megjelentek.

Az utolsó Rosengart ITSF verseny

A versenyt jó hangulat, szoros, küzdős meccsek jellemezték, bár, a megszokott színvonalú helyszín ezúttal elmaradt. A fiúk részéről jó eredményre lehetett számítani a korábbi versenyek számos kiemelkedő helyezését elérő, a Rosengart asztal favorit csapatától, Tálai Gergely és Detre Dávid párosától. E tekintetben ez a hétvége sem volt kivétel, a csapat 3. helyezést ért el, két cseh csapatot követve. A  4. helyezésig jutott egy éves kihagyás után újra játszó Jándi Tibor, és párja Kiss Géza. Ami az egyénit illeti, egy 4. (Kiss Géza) és egy 5. (Detre Dávid) helyet sikerült elérni.

Tálai Gergely (balról) és Detre Dávid nyílt páros 3. helyezettek.

Jándi Tibor (szemben balra) és Kiss Géza,
Dusa Dániel és Tari Balázs (piros sapkában) ellen.

A vegyes mezőnyt egyértelműen a magyarok uralták: az első három csapatból 5 magyar játékos szerepelt. 1. helyezés: Takács Noémi és Kiss Géza, 2. helyezés Detre Dávid  és jómagam, Szabó Réka, míg a 3. helyezést egy cseh játékossal, Andrea Maratovával, Tari Balázs szerezte meg.

A vegyes páros dobogósai:
(balról) Andrea Maratova, Tari Balázs, Kiss Géza, Takács Noémi, Detre Dávid, Szabó Réka

(Számomra ez nagy élmény volt, hiszen vigasz ág 9. helyről sikerült a 2. helyet elérnünk, kiejtve több, az első helyezésre is esélyesnek tartott csapatot.)

Női egyéniben is magyar döntő került megrendezésre: Takács Noémivel játszottuk le a döntőt, melyből ő került ki győztesen. Azonban együtt, csapatként a női páros kategóriában 2. helyet sikerült megszereznünk.

Női Páros 2. helyezett csapat tagjai:
(balról) Szabó Réka, Takács Noémi

Ezenkívül kétlabdás kategóriában Detre Dávid, a szlovák Tomas Klobusnikkal első helyezést értek el, és szintén Detre Dávid a kapusharc kategória 2. helyezettje lett.
A magyar csapatnak összességében három első, négy második és két harmadik helyért  gratulálhatunk. A sok szép eredmény mindenféleképpen bíztatás a további versenyekre nézve.

Az írást köszönjük Szabó Rékának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése