A Fejér Megyei Csocsóközösség szervezésében jöhetett létre a csocsótábor Fehérvárcsurgón. A négynapos (2012. 06. 28. - 07. 01.) táborból hazatérve mindenki egy igazi nyári élménnyel gazdagodott!
A Csurgói-víztározó partjától nem
messze fekvő „The Beach” nevezetű szórakozóhely mellé lett szervezve az esemény.
A csütörtöki nappal kezdetét vehette a tábor, ahol a lelkes csocsósokat jó
állapotú asztalok várták: három darab Garlando World Champion, valamint két Garlando
Maracana.
Késő este kezdődött a csütörtöki
sorsolásos páros verseny, de ez nem szegte kedvünket: ráadásként egy kétlabdás
sorsolásost rendeztünk, ami annyira belenyúlt a hajnali órákba, hogy a döntőt
már le sem játszották. Hat óra magasságában már igencsak illett volna nyugovóra
térni, ám voltak, akik le sem feküdtek aludni.
A sátrakban képtelenség volt délelőttönként
megmaradni az iszonytató meleg miatt. (Ez
a probléma, sajnos, a teljes tábor ideje alatt végig kísért minket, ami rá is
nyomta a bélyegét a délelőttjeinkre.) Szerencsére, a közeli tó által
nyújtott fürdőzési lehetőség elviselhetőbbé tette a tábori létünket.
A tábori lét |
Az előre meghirdetett program
szerint péntek délután kezdődött a kapusharc, amelyet egy sorsolásos páros követett.
A mai nap sem maradhatott el sorsolásos kétlabdás nélkül. Így, a forgatókönyv
is hasonlóra sikeredett: iszogatás, beszélgetés, csocsó és valamikor hajnalban
fekvés.
Péntek kora délutáni ebéd: a pincepörkölt |
Az utolsó előtti napon, szombaton
sem kedvezett az időjárás: gyilkos meleg volt. A napunk fele sziesztázással, és természetesen töménytelen mennyiségű csocsózással telt
el. Ezenfelül volt, aki fürdőzött, volt, aki kártyázott, és olyan is akadt, aki csak bámult ki
a fejéből.
Már szinte hagyománnyá vált
sorsolásos kétlabdás délután startolt, ezt követte a nyílt páros verseny.
Szokásosan megrendezett napi sorsolásos párosnak másnap; vasárnap napkeltekor végződött.
Elérkezett a tábor utolsó napja. A
tábor rendbeszedése után jöhetett a vasárnapi „fun” kategória: a 15 labdás
sorsolásos. A kivitelezés a következő volt: az egyik World Champion-be 15 darab
különböző labdát tettek, majd bezárták az asztalt. Minden labda csak egyszer szerepelhetett
a játék során! Egy szettet 8 gólig játszhattunk, és mindig az választhatott
labdát a maradékból, aki éppen kezdett. Izgalmas versenyszám volt, hiszen volt
helye a tudásnak, taktikázásnak, na és a szerencsének. Ennek a versenynek délután három óra körül lett vége.
A 15 labda
Roberto Sport: Viszonylag jó állapotú, azonban billegős.
JGC: Jól tapadt, és egyenesen is ment.
Új típusú Bärenherz: Kicsit bekoptatott, jól használható.
Régi típusú Bärenherz: Jó ideig rajta volt egy szekrény, és ezért olyan alakja volt, mint egy dinnyének
Fireball: Kissé használt, de jó állapotú, tapadása megfelelő, jól kontrollálható
P4P: Tapadós, könnyű labda.
Fagolyó: A száradás következtében ez is tojás alakú volt, de a tapadása jó volt.
Csocsógolyó méretű gumilabda: A játék gumilabda puha gumiból készült, kissé pattogós, billegős volt. Ha végre úgy döntött, hogy megáll valahol , akkor jól lehetett vele lőni.
Régi fehér Maracana-ba való versenylabda: Kicsit csúszós és kemény.
Speed play: Szintén csúszós, szintén kemény labda.
Sárga gagyi labda: Némelyik Garlando-hoz ilyet adtak egy időben, kicsit csúszott, kemény hatású.
Régi fehér csontlabda: Volt rajta egy elég nagy fröccsöntési sorja, csúszott. Eredetileg állítólag érdes volt, de ennek ma már nyoma sincs.
Pro Play: Új állapotú, jól lehetett kezelni. Érdes labda, nagy a lassulása, de jól irányítható.
Garlando Standard: Narancssárga, olyan, ami az Olympic szériához jár gyárilag: kicsit tojás, új, csúszós állapotban.
Parafa labda: Tapadásra jó, pattogós de nem annyira, mint a gumilabda.
Összegezve a tábori élményeket,
csak megköszönni tudjuk a szervezést, és a sok energiát, amit erre áldoztak!
Reméljük, lesz még sok hasonló alkalom!
A fehérvárcsurgói csocsótábor képekben
…És akkor jöjjenek az eredmények:
Sorsolásos Páros:
1. Dávid Családi – Csapó László
2. Apolczer József – Dobos Péter
3. Fehér Zoltán Viktor – Bódis Dávid
4. Solymos Ádám – Németh Edina
5. Csáki Attila – Smolnauer Szabina
5. Erdődi Hunor – Szabó Ágnes
7. Török Krisztina – Doba Zsófia
7. Nyárai Sándor – Tari József
9. Schneider Gábor – Benke Melinda
9. Nikli Zoltán – Benke Melinda (páratlanul voltunk ezért duplán játszott)
Kétlabdás Sorsolásos:
1-2: Apolczer József - Németh Edina vs Erdődi Hunor - Schneider Gábor (nem lett lejátszva)
3. Csáki Attila - Tari József
4. Csapó László - Fehér Zoltán Viktor
5. Doba Zsófia - Dávid Családi
5. Dobos Péter – Benke Melinda
7. Nyárai Sándor - Smolnauer Szabina
2012. 06. 29. (péntek)
Kapusharc:
1. Apolczer József
2. Megyeri Örs
3. Pritsker Oleg
4. Nikli Zoltán
5. Dobos Péter
5. Szabó Ágnes
7. Dávid Családi
7. Smolnauer Szabina
9. Solymos Ádám
9. Nyárai Sándor
9. Fehér Zoltán Viktor
9. Csapó László
13. Kökény Balázs
13. Kaspár Réka
13. Doba Zsófia
13. Fischer Nikolett
17. Varga Ferenc
17. Pekárik Gábor
17. Benke Melinda
17. Bálint Richárd
17. Bene Dávid
17. Bódis Dávid
17. Tari József
17. Kovács Norbert
25. Schneider Gábor
Sorsolásos Páros:
1. Kovács Norbert – Konstanzer István
2. Bálint Richárd - Megyeri Örs
3. Smolnauer Szabina - Kökény Balázs
4. Fehér Zoltán Viktor - Solymos Ádám
5. Németh Edina - Csapó László
5. Szabó Ágnes - Dávid Családi
7. Doba Zsófia - Kaspár Réka
7. Rácz Sándor – Csáki Attila
9. Pekárik Gábor – Imrefi Gergely
9. Varga Fere - Bene Dávid
11. Tari József – Nagy Éva
11. Pritsker Oleg - Nikli Zoltán
13. Doba Zsófia – Dobos Péter
13. Fischer Nikolett – Schneider Gábor
13. Nyárai Sándor – Bódis Dávid
13. Benke Melinda – Apolczer József
2012. 06. 30. (szombat)
Nyílt Páros:
1. Pritsker Oleg - Megyeri Örs
2. Apolczer József - Németh Edina
3. Tari József - Fehér Zoltán Viktor
4. Solymos Ádám - Erdődi Hunor
5. Bódis Dávid – Dobos Péter
5. Konstanzer István – Pekárik Gábor
7. Szigeti Szabolcs - Török Krisztina
7. Csáki Attila - Dávid Családi
9. Fischer Niki – Nyárai Sándor
9. Imrefi Gergely – Csapó László
9. Kovács Norbert – Rácz Sándor
9. Szabó Ágnes - Szabina Smolnauer
13. Schneider Gábor - Nikli Zoltán
13. Kökény Balázs – Doba Zsófia
13. Varga Ferenc – Kaspár Réka
13. Bene Dávid – Bálint Richárd
17. Benke Tamás – Vécsi Alexandra
Sorsolásos:
1. Kökény Balázs – Pritsker Oleg
2. Benke Melinda – Apolczer József
3. Konstanzer István – Smolnauer Szabina
4. Benke Tamás – Kovács Norbert
5. Bódis Dávid – Megyeri Örs
5. Imrefi Gergely – Fehér Zoltán Viktor
7. Rácz Sándor – Tamás
7. Varga Ferenc – Csáki Attila
9. Tamás – Németh Edina
9. Schneider Gábor – Szabó Ágnes
9. Tari József – Kaspár Réka
9. Doba Zsófia - Bene Dávid
13. Szigeti Szabolcs - Vécsi Alexandra
13. Nikli Zoltán – Dávid Családi
Kétlabdás sorsolásos:
1. Pritsker Oleg – Fischer Nikolett
2. Csapó László – Tari József
3. Nyárai Sándor – Németh Edina
4. Fehér Zoltán Viktor – Bálint Richárd
5. Török Krisztina – Bódis Dávid
5. Megyeri Örs – Smolnauer Szabina
7. Dávid Családi – Erdődi Hunor
7. Kostanzer István – Szabó Ági
9. Tamás – Kaspár Réka
9. Pekárik Gábor – Varga Ferenc
9. Bene Dávid – Kovács Norbert
9. Doba Zsófia – Kökény Balázs
2012. 07. 01. (vasárnap)
15 különböző labdás sorsolásos:
1. Solymos Ádám – Smolnauer Szabila
2. Tari József – Konstanzer István
3. Benke Tamás – Vécsei Alexandra
4. Megyeri Örs - Bene Dávid
5. Doba Zsófia – Bélint Richárd
5. Fischer Nikolett - Bódis Dávid
7. Német Edina – Nyárai Sándor
7. Csáki Attila - Szabó Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése