2013. január 9., szerda

Összefoglaló a 2013-as csocsó világkupáról!

Idén is Franciaországban, Nantes-ban tartották a világkupát január 3-a és 6-a között. Erről olvashattok most egy összefoglalót!











Mi is az a csocsó világkupa? Miért van minden évben 5 világbajnokság és 1 világkupa a csocsóban? Ennek az az oka, hogy a világban összesen 5 olyan asztal van, amit a nemzetközi szövetség , azaz az ITSF elfogad hivatalos asztalnak.

Ezek név szerint: a Magyarországon legelterjedtebb Garlando, az amerikai eredetű Fireball, a franciák kedvence a Bonzini, a németek asztala a Leonhart és a sok kisebb európai országban elterjedt Roberto Sport. Minden asztalnak rendeznek minden évben egy világbajnokságot. Ezekről tavaly tudósítottunk is (Garlando, Roberto Sport, BonziniLeonhartFireball).


A rendszeresen januárban megrendezendő World Cup arra szolgál, hogy a különböző asztalok bajnokai összemérjék tudásukat. Az első hasonló az ITSF által lebonyolított verseny 2004-ben, Saint Vincentben, (Olaszországban) zajlott. Az eredeti felállás szerint ekkor még csak négyféle asztalon, amiből mára kettő maradt. Sőt, ezek a versenyek még World Championships néven futottak.

Az első World Cup-ot 2006-ban, Hamburgban rendezték meg. Ugyanúgy, ahogy a rendes  labdarúgó világbajnokságot is. Ekkor az volt a terv, hogy csak 4 évente lesznek ilyen kvalitású rendezvények, és követik az európai foci helyszíneit. Például, 2010-ben Dél-Afrikába tervezték, úgy, hogy mellette minden évben megrendezésre kerül a World Champions.

Végül 2009-ben lett újra egy olyan rendezvény, amelyet World Cup-nak neveztek el. Azóta a franciaországi Nantes-ban minden év januárjában a világkupával zárják az előző évad versenyeit.

Itt adják át, például, a nemzetközi ranglista legjobbjainak járó emlékplakettet, amit idén Detre Dávid szerzett meg férfi egyéni kategóriában. Ezenkívül kvalifikálják magukat az adott évben a saját asztalukon legjobb eredményt elért játékosok is. Magyarországról, Dáviddal együtt, 4 játékos kvalifikálta magát. Ellenben egy magyar játékos sem vett részt a rendezvényen, mivel  anyagi gondok merültek fel.

A World Cup-ok évek óta szenvednek attól a hibától, hogy mivel nem pénzdíjasak, sok jó játékos nem vesz részt rajtuk. Idén ez már nem teljesen volt igaz, de például, az amerikai és a német válogatottból is hiányoztak kulcsfigurák. Az amerikaiaktól hiányolni lehetett: Todd Loffredo-t, Tracy Mcmillin-t, David Gummeson-t, Billy Pappas-t, a németektől Ruben Heinrich-et. Közülük többen egyáltalán nem járnak ITSF versenyekre.

Azonban így is kialakultak a végeredmények, és ugyan volt néhány meglepetés, de nagyjából mindenki a helyén végzett. A női egyéni papírforma: a döntőben a bolgár Ekaterina Atanasova nyert a német Lilly Andres ellen. A női párost lehozta az osztrák Verena Rohrer párjával, Sophie Jobstmann-nal (Sophie-ról még nem hallottunk, és az eddigi eredményei sem kimagaslóak) .

Az általunk a férfiak között esélyesnek tartott Tony Spredeman ideje korán elvérzett, egyéniben a rutinos angol Rob Atha-tól. Párosban pedig egy erős cseh csapattól (bár ennek ellenére is meglepő ez). Férfi egyéniben nagyon jó formában volt Bentivoglio Giuliano, így a második helyet szerezte meg.

Következzenek a részletes eredmények. A dobogósokat kiemeltük, a kategória nevére kattintva pedig a teljes eredménylistát megtekinthetitek. A férfi válogatottak, több csoportra vannak osztva: D1-re és D2-re. A két csoport eredményeit külön közöljük.

A nantes-i csocsó világkupa eredményei kategóriánként:

Férfi válogatott D1
1. Franciaország
2. USA
3. Belgium

Férfi válogatott D2
1. Szlovákia
2. Olaszország
3. Kuvait

Női válogatott
1. Németország
2. Ausztria
3. Franciaország

1. Belgium
2. USA
3. Ausztria

1. Portugália
2. Hollandia
3. USA

1. Olaszország
2. Belgium
3. Németország

Kattints a fotóra további képekért!
(kép: ITSF facebook oldal)
1. Ismaël Saban (BEL) - Pascal Gressier (BEL)
2. Martin Landwehr (GER) - Robert Mulch (GER)
3. David Vick (USA) - Edmund Geer (USA)

1. Thomas Schmidt (GER) - Felix Droese (GER)
2. Marcel Schröter (SUI) - Jonas Messerli (SUI)
3. David Morvan (FRA) - Jerôme Lamy (FRA)

1. Sophie Jobstmann (AUT) - Verena Rohrer (AUT)
2. Amalie Bremer (DEN) - Camilla Lohmann (DEN)
3. Anais Noel (FRA) - Marine Pohl (FRA)

1. Carlos Da Dilva (LUX) - Yannick Correia (LUX)
2. Kevin Hundstorfer (AUT) - Andreas Esterbauer (AUT)
3. Hervé Dos Santos Lote (FRA) - Miguel Dos Santos Lote (FRA)

1. Francesco Bonanno (ITA) - Fabio Cassanelli (ITA)
2. Vicente Luis San Martin (GER) - Simon Fabrega (GER)
3. Michael Smulders (BEL) - Michael Van Houtte (BEL)

1. David Vick (USA)
2. Ulrich Stoepel (GER)
3. Pascal Gressier (BEL)

1. Marcel Schröter (SUI)
2. Antonio Smario (ITA)
3. Myron Hartung (GER)

1. Ekaterina Atanasova (BUL)
2. Lilly Andres (GER)
3. Amalie Bremer (DEN)

1. Kevin Hundstorfer (AUT)
2. Giuliano Bentivoglio (BEL)
3. Robert Atha (GBR)

Mozgássérült egyéni
1. Francesco Bonanno (ITA)
2. Simon Fabrega (GER)
3. Alessandro Nigra Gattinotta (ITA)

Különlegessége az volt ennek a versenynek, hogy először volt élő csocsó közvetítés a TV-ben. Az Eurosport2 -őn és az ESPN-en is lehetett követni a kiemelt meccseket!

Egyelőre még nem tették közzé az idei asztal világbajnokságok pontos időpontjait. A következő valószínűleg áprilisban, Roberto Sport  asztalokon lesz. Addig is kövessetek minket, mert ezentúl kicsit felpörgetjük a cikkeket és sok érdekességről fogunk írni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése