2012. október 9., kedd

Csocsóasztalok - Ilyen a francia Bonzini!

Ha csocsó, akkor csocsóasztal, hiszen elengedhetetlen eszköze a sportnak. 

A francia Bonzini asztallal Magyarországon nem sokak találkozhattak. Mégis, most érdekes részleteket tudhattok meg róla!




A Bonzini 1927-es alapítása óta, hosszú utat bejárva vált a világon az egyik legismertebb csocsóasztal gyártóvá.

Kezdetekben a cégnek a műszeriparban és a bútorgyártásban voltak érdekeltségei, azonban az 1930-as években beléptek a szabadidős tevékenységek piacára. Az ‘50-es évek elején, a Bagnoleti műhelyekben tervezték a B53-as modellt, amit 1952-ben dobtak piacra. 


Régebbi Bonzini asztalok

Pár év elteltével, egészen pontosan 1959-ben jelent meg az első B60-as is. A Bonzini elkezdte aktívan kivenni a részét a szabadidős iparágból, és a csocsó népszerűségének növekedésével, egyre ismertebbé vált a gyártó. Így a világ szinte minden részére szállítottak asztalokat. Ezzel párhuzamosan megalapították a másodlagos telephelyet az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Californiában, Pinnacle-ben.


Ez egy B50-es "Gold edition"

A francia asztal amerikai elterjedésének kezdete 1969 környékére tehető, ekkor érkeztek az első asztalok Norfolk és Virginia környékére. Az első forgalmazó (Peabody's Inc.) tulajdonosa, Kal Kassir, megbeszéléseket kezdeményezett Cal Rodgersszel, a francia stílust képviselő asztalok fejlesztéséről, azonban az anyagiakban nem tudtak megállapodni. 

Ezután Rodgers úgy döntött, hogy Lee Pepparddal megtervezik a saját asztalukat. Így a szilárd rúd, a sima felület, a műanyag bábuk és műanyag labdák váltak a megszokottá. 

A ’70-es és a ’80-as években, a forgalmazó hiánya és a minimális gyártói támogatás miatt ugyan jelentősen csökkent a Bonzini Amerikai népszerűsége, de az 1999-es North California Open hatalmas sikere megvilágította a tényt: van igény ezekre a típusú asztalokra is. 


Az ITSF által is elfogadott B90-es

Az európai csocsóasztalok eltérő játékstílusra hivatottak, előtérbe helyezik a technikás, trükkös passzokat, és a labdakezelést, a sebességgel és a gyors lövésekkel szemben. A labdákat puhább anyagokból készítik, így könnyebb lefogni, kezelni őket az asztalon. Ezek optimalizálásával az asztalok lassabb, kigondoltabb játékra adnak lehetőséget.

A Bonzini több mint 115 ezer B60-as, és 40 ezer B90-es asztalt készített és adott el világszerte, valamint folyamatosan szervez a népszerűsítő eseményeket, versenyeket, mind az Egyesült Államokban, mind Európában.


A nyolcszemélyes asztal
Forrás:

Fordította, írta és rendezte: Varsányi Tibor (Boric)

5 megjegyzés:

  1. Hol lehet ilyen asztalt beszerezni?

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nekünk van egy B60 -as, ha még aktuális.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem erdekel : gabor.gyallai@gmail.com

      Irj ha meg megvan! :)

      Törlés
    2. Kedves Károly! Mindenáron ki kell derítenem, hol van most ez az asztal!! :) Kérem írjon nekem! Elek Bori borbala.elek@gmail.com

      Törlés
  3. Sziasztok! Kihez került végül ez az asztal?? Nagyon szeretném tudni!!! köszi :)

    VálaszTörlés